Hirdetmények

A Jézus Szíve (Piusz) templomban április 14-én Felföldi László pécsi megyéspüspök bérmál a délelőtt 10:00 órakor kezdődő szentmisén. Ezen a délelőttön ez az egy szentmise lesz templomunkban. (Tehát sem 9:30 órakor sem pedig 11:00 órakor nem lesz külön szentmise.) Mindenkit szeretettel várunk.

 

Képes hírek

Nyári tábrok 2023
Nyári táboraink
2023
Piusz templom
Templomunk
Szt_Moniika_kozosseg_ot_2020_09.jpg
Szent Mónika közösség

A hét idézete

Krisztus tanújának lenni nem más, mint „az ő föltámadása tanújának lenni” (ApCsel 1,22), miután ettek és ittak „vele együtt föltámadása után” (10,41). A föltámadás keresztény reményét teljesen megpecsételik a föltámadt Krisztussal történt találkozások. Föl fogunk támadni, mint Ő, Ővele és Őáltala.
/Katolikus Egyház Katekizmusa, 995./

Zarándoktábor 2022

Örömmel hirdetjük, hogy az idei nyáron zarándoktábort szervezünk 12-18 éves fiatalok részére. A táborok célja, hogy a fiatalok a zarándoklat testet-lelket megújító élményén keresztül közelebb kerüljenek Istenhez, valódi önmagukhoz és embertársaikhoz.

Csodálatos természeti környezetben a zarándoklat 7 napjának középső 5 napján 101,6 km-t teszünk meg gyalog, a napi távok 15,2 km és 21,7 km között, a napi szintemelkedések +456 m és +712 m között alakulnak.
A Zarándoktábor a Vándortábor Programok keretében valósul meg. További infók: www.zarandoktabor.hu
Útvonal: Tata - Márianosztra
Időpont: 2022. augusztus 11-17. (7 nap, 6 éjszaka)
Utazás: menetrend szerinti járatokkal (A MÁV járataira 90%-os kedvezményt kapunk. Az utazás
költsége nincs benne a részvételi díjban.)
Részvételi díj: 12.000 Ft/fő, mely tartalmazza a szállást, étkezést és a programokat.
Ha felső tagozatos vagy középiskolás diák vagy, ha van alapvető keresztény hittani ismereted, gyakorlod a vallásodat, vagy éppen Istent keresed, ha keresed a csendet, szeretnél kikapcsolódni a hétköznapok forgatagából, ha szereted a fizikai kihívást és terhelhető vagy, ha szeretnéd jobban megismerni magad, ha önként és szabadon vállalod a részvételt, akkor ez a program Neked szól.
Jelentkezni ezen az űrlapon lehet: Jelentkezési űrlap
A jelentkezés az 5000 Ft előleg befizetésével válik teljessé, amit a hittanórán vagy egyéb megbeszélt
helyen, személyesen kérünk átadni a szervezőknek.
Szeretettel várjuk a mielőbbi jelentkezéseket (a helyek száma korlátozott).
Dudás Ilona (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Érsek Erika (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) és Tóth György (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
hitoktatók.

Nagyheti miserend

Piusz templom:

Hétfő, Kedd: 7:15

Szerda-Szombat: 18:00
Vasárnap:


9:30
  |  11:00  | 18:00

Donátusi kápolna: 

Vasárnap: 11:00

Rácvárosi templom:

Csütörtök-Szombat: 17:45
Vasárnap: 8:00 10:00 
(Húsvéthétfő: 10:00)

Magyarürög:

Vasárnap: 9:15

Hivatali idő

Hétfő: 11:00-12:00 | 16:00-17:00
Szerda 11:00-12:00
Csütörtök: 16:00-17:00
Péntek: 11:00-12:00

Ettől eltérő időpontra előzetes bejelentkezés szükséges.

A plébánia-hivatal a Jézus Szíve (Piusz) templom (7624 Pécs, Ifjúság útja 8.) sekrestyéjében (megközelíthető a templom főbejáratán keresztül, a főloltártól balra) az alábbiak szerint tart nyitva (helyben csak készpénzes fizetésre van mód)

Telefonszám:

72/314-715

+36-20/436-2575

Elektronikus levél:

piuszpecs@gmail.com