Plébániai hírek
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

Szállj le ránk Lélek!

bermalas2015 kicsi

Pünkösd szombatján az esti szentmise keretében Udvardy György püspök atya több mint harminc felkészült fiatal számára kérte a Szent Lelket.

A bérmálkozók között tízen már felnőtként megérlelt döntés után kérték a szentségben a Vígasztalót.

Sokan voltunk tanúi hitvallásuknak és együtt ünnepeltük velük, hogy mindazt, amit Isten előkészített már bennük képességeik, neveltetésük, hitük, a közösség tanításai, tanúságtétele és az ő személyes Istennel való kapcsolatuk által, kiteljesítse a Krisztus által megígért örömmel, vígasztalással, bátorítással, erős hittel jelenlévő Lelke által. Hogy "megkapják a bölcsesség, az értelem, a jó tanács, a lelki erősség, a tudomány, a jámborság és az istenfélelem lelkét, hogy jól tudjanak dönteni, és hogy ezeket az ajándékokat jól tudják felhasználni a közösség szolgálatában".

Várjuk tanúságtételüket mihamarabb a közösség asztalán!

 

Képgaléria megtekintéséhez klikk IDE!