Nagyvilág
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

Az egyház megújul

Ferenc papa galambFerenc pápa megválasztása óta a világ figyelme gyakrabban fordul Róma felé. Természetesen fölvetődik a kérdés: csak a stílus változik vagy egy fordulatnak vagyunk a tanúi.

Az 1950-es években a Défroqué (A kiugrott pap) című francia film nagy sikert aratott. Egyik jelenetében a főszereplő az egyház történelméről lesújtó véleményt fogalmazott meg: „Három év Jézus, 2000 év Júdás”. Az ítélet markáns és elgondolkoztató.
Ám ha a századok múlását közelebbről vizsgáljuk meg, árnyaltabb képhez jutunk. Úgy látom, hogy két dialektikus mozgást különböztethetünk meg. Az egyik a körülövező társadalommal való viszonyt jellemzi: a beilleszkedés és a szakítás szakaszai követik egymást. A másik a fellendülés és a hanyatlás korszakainak változását jelzi.


Ami a „beilleszkedés/szakítás” fázisait illeti, eredetileg a Jézus által alapított közösség a zsidó társadalomban jött létre, de ahelyett, hogy oda integrálódott volna, alapítójától egyetemes hivatást kapott. Így hamarosan a görög és római világ felé terjeszkedett, majd azonosult a római birodalommal. Amikor a birodalom összeomlott, az egyház túlélte a császárságot és a vándorló, majd letelepülő germán, szláv, magyar népek felé fordult[1]. Később az egyház beilleszkedett a feudális társadalmi rendszerbe és szentesítette a királyság intézményét, de végül is szakított ezekkel, lassan beépült a születő ipari társadalomba és a politikai demokráciába. A gyarmatosítások idején a térítők követték a hódítókat, majd a függetlenségi mozgalmak idején integrálódtak az újonnan megalakult szuverén államokba. Az afrikai püspökök ma már nem fehérek, hanem feketék.
Ha a történelmi tapasztalatot és a szociológia téziseit vesszük figyelembe, az egyház hajójának el kellett volna süllyednie azon társadalmak letűnésével, melyekkel összefonódott.Az a tény, hogy túlélte az összes befogadó rezsimet, és 2000 éves múlttal dicsekedhet, kivételes teljesítménynek számít.
A dialektikus hullámzást a fellendülés és a hanyatlás között jól megfigyelhető jelenségek jelzik. Így például a fellendülés fázisában a hit terjed, elmélyül, kezdeményezések burjánzanak, hivatások születnek, a művészetek virágoznak, a vallás erősen befolyásolja a hétköznapi életet, a szokásokat, stb. A hanyatlást ezen jelek ellenkezői jellemzik: a hit meginog, a hitetlenség terjed, a rutin uralkodik, a gondolat kimerül, a művészet nem alkot csak másol, a hétköznapi élet erkölcsi színvonala süllyed…
A hanyatlás krízisbe torkollik. Az egyház többször került már a létét fenyegető válságba, mint például a 11. században Róma és Konstantinápoly elválása alkalmával vagy a reneszánsz pápaság visszaélései, erkölcsi romlása, a hitviták fellángolása, a protestantizmus megalakulása, a vallásháborúk következtében.
Ha korunkat kívánjuk értékelni, idézhetünk negatív és pozitív elemeket egyaránt. Európában panaszkodhatunk a vallásgyakorlat gyors csökkenése valamint a kereszténységnek a közéletből való kiszorulása-kiszorítása miatt. Azonban az egyház mozgósító ereje érintetlen maradt. Olyan nagy események mint egy pápai utazás, egy római szentté avatás, az ifjúsági világnapok vagy a híres zarándokhelyek sokszor milliós tömegeket mozdítanak meg. Az egyház és az állam szétválasztása, noha eleinte károsnak vélték, végül is jó megoldásnak bizonyult. Az 1960-70-es években a papi hivatás válsága jelentősen fogyasztotta az egyház szolgáinak számát. De ugyanakkor a II. Vatikáni Zsinat fontos reformokat vezetett be, hogy az egyház megfeleljen a modern idők követelményeinek. 300 évig tartó gyanakvás és rivalizálás után a különböző keresztény egyházak közeledni kezdtek, s már nem eretnekeknek, hanem testvéreknek tekintik egymást. Napjainkban azonban az ökumenikus mozgalom stagnálni látszik, és új lendületre vár.
Ha e cikknek „a katolikus egyház megújul” címet adtam, erre egy alapvető és megfigyelhető, de még nem teljesen kibontakozott folyamat késztetett. E folyamat kiindulópontját dogmatizmusnak nevezném, és úgy gondolom, hogy egy evangéliumi életvitel felé tendál.
Mi a kiindulópont? Az igazságot hirdető vallási intézmények fő kísértése, hogy az igazságot akár kényszer alkalmazásával is mindenkire ráerőltessék. Ha valaki tévhitet prédikál, azt kiközösítik, vagy a világi hatalom segítségével - mint ezt az inkvizíció tette - még halálra is ítélhetik. Az igazságot dogmák fogalmazzák meg. Az erkölcsöt szabályok, tilalmak kormányozzák. A jogi észjárás uralkodik.
A perspektívaváltás a dogmatizmusból az evangéliumi életvitel felé nem azt jelenti, hogy már nincsenek hittételek vagy Tízparancsolat, hanem azt, hogy a súlypont máshová helyeződik. Már nem az ember van a szombatért, hanem a szombat lett az emberért (Mk 2,27-28). Az igazság a szentírásból jön és nem a kánonjogból. A jó követése nem zárja ki a mások iránti megértést, toleranciát. Végső fokon a megbocsátás fontosabb, mint a vétkek vagy tévedések elítélése. A pluralista társadalomban a magabiztosság nyitottsággal, párbeszéddel társul. A szeretet ragyogása hatásosabb, mint a klerikalizmus, mely a világi hatalmat igyekszik befolyásolni.
Úgy látom, hogy Ferenc pápával megnyílt történelmi ciklus visszavezet a krisztusi cselekedetek és a példabeszédek világába. Remélem, hogy megfigyeléseim a valóságot tükrözik, és nem délibábot kergetek.

mail: Rezsőházy Rudolf
prof.em.Univ.cath. de Louvain