Irodalom
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

A kerubi vándor


Angelus Silesius:

A kerubi vándor

 

Az író polgári neve Johan Scheffler, Breslauban született 1624 december 25-én, és ugyanott is halt meg 1677 július 9-én. 20 évesen, 1644-ben kezdi Leydenben az orvostudományt tanulni, később hercegi orvos lesz, majd katolizál, pap lesz és franciskánus.

Írói nevének jelentése: Sziléziai Angyal. Könyvének címe arra utal, hogy a keresztény ember élete vándorút itt a földön, s a kerub, az angyal szó azt jelenti, hogy az illető ezt, mint Isten ,,küldöttje'' akarja végigjárni.

Angelus Silesius versei először Bécsben jelennek meg 1657-ben, egyházi engedéllyel, a jezsuiták támogatásával. Ezen a címen csak a kiegészített második kiadás 1674-ben, összes költői művei három kötetben 1949-52-ben.

Az ilyen párverseinek száma majd 1700. Folyóiratokban lehet rábukkanni elszórt fordításokra. A bőséges anyag legtöbbször csak válogatásokat enged meg. Ez a gyűjtemény például Hans Urs von Balthasar-nak a svájci Johannes Verlag-nál 1980-ban megjelent válogatásán alapul, ami maga is csak kb. 400 párverset tartalmaz. Magyarul a Helikonnál jelent meg 1991-ben egy válogatás. Akkor ezek a fordítások már készen voltak. A Helikon-kötet más alapkiadásokra támaszkodik. A két válogatás véletlenül azonos darabjainál jelzem a Helikon-kiadás oldalszámát is.

Az eredeti mű hat könyvre oszlik fel, különösebb tartalmi szervesség nélkül. Az itt alkalmazott négy tartalmi jellegű fejezetcím tőlem származik, és a versek besorolása a megjelölt tartalmak szerint történt, de mindig megadom az eredeti könyv-, és versszámait is.

Angelus Silesius versei belső megközelítésénél számolni kell azzal, hogy az író mégiscsak egy belső látással rendelkező ember, akit köznapi gondolatvilággal nehéz utolérni. Amellett éles, szellemes, intelligens, sőt humoros is, akit - ha ő nem is sokat törődött vele - könnyen meggyanusíthattak azzal, hogy pusztán épater le bourgois! Azt is tartsuk számon, hogy a párversek első fele megtérésének is kísérőzenéje volt, amikor a lélek éppen új, igazi útjának a keresésében esetleg könnyen vagdalkozik, vagy exponenciálisan fogalmaz. Minden időbeli és személyi eltérés mellett, helyzete és magatartása emlékeztethet századunk nagy német, és ugyancsak konvertita költőnőjének, Gertrud le Fort-nak a Hymnen an der Kirche című kötetére, ami az ő megtérését kísérte. A korlátolt emberek persze akkor is támadták, vádolták az általuk fel nem fogott párverseket.

A valóságban ezek a versek a költő imaéletének, belső élményeinek a lecsapódásai. Az élménytől a versig vezető út azonban az ellenkező irányban is járható: a versek átélése elvezetheti a készséges lelkű olvasót ahhoz a belső élményhez, ami az írót ihlette, de amit az olvasó önmaga nem lenne képes magából kiváltani. A vers azonban megteheti ezt, s ez az író, az alkotó nagysága.

S akiben a visszaút lesz valósággá, az az olvasó nagysága.

Erről tanúskodik az utolsó párvers, s ennek a vonatkozásnak a realitása biztosítja - mint minden igazi műalkotásnak is - a versek maradandó értékét.

 

Isten

 

Ha Isten fogy benned, a Perc rohanva nő,
egy napnyi kárhozat már végtelen idő.
(V. 341.)

Az Isten akkora, hogy megmérve magát,
még Ő sem fogná fel a collstok adatát.
(V. 280.)

Az Isten páratlan! Mert bennem, kívülem,
itt, s ott, s mindenütt egészen van jelen.
(IV. 154.)

Ha Isten csak Vígasz, vagy Édesség és Fény,
mi lesz veled, ha tűnt mind e tünemény?
(II. 131. - H. 42.)

Az Istenben ha élsz, ha halsz, egyképen jó,
mert benned is Ő él, és Ő a halandó!
(II. 58. - H. 29.)

Szelidítsd meg magad, hisz Isten sem vihar,
nem földrengés, se tűz, ez egy se Róla vall!
(III. 142. - H. 50.)

Legyűrni könnyű lesz Urad és Országát:
szeretve támadj, s már megadta önmagát.
(III. 59.)

Isten sok műve közt Néki legkedvesebb,
hogy egyetlen Fiát tebenned szülje meg!
(IV. 194. - H. 72.)

Az Isten nem szorul, mondják semmit reánk,
miért vágyik mégis, szegény szívem, terád?
(IIIl 123. - H. 60.)

A kezdet Ő legyen, s a folytatás, a cél
hogy tetszhessék Neki mihez kezed csak ér.
(V. 331. - H. 104.)

Az Isten nagy csupán, s ki Hozzá tartozó
annak az égbolt is csak egy szerény kunyhó.
(VI. 214. - H. 121.)

Hű képet rólam nem az édes vígasz ad,
keresztem jelzi csak magadban hogy ki vagy.
(IV. 190.)

 

Ember

 

Nem árthat néked még ha benne lennél sem,
mert tőled függ csupán, hogy pokla égessen.
(V. 96.)

Keményen védd egyre mindazt mi csak tiéd:
s nem éled át soha a béke örömét.
(V. 154.)

Ha bűn: cuccal tele, ha jó: poggyásztalan.
Szegény lesz mindenképp, csak ilyen, vagy olyan.
(IV. 212.)

A bölcsben egy dolog a birtok és a lét:
ki gyönggyé lesz maga, nem veszti el gyöngyét.
(VI. 169.)

Születhetik Krisztus ezerszer Betlehemben,
ha benned nem, maradsz örökre elveszetten.
(I. 61.)

Sok szemből egy kenyér, sok cseppből tenger lesz,
s belőlünk Benne így egyszer egyetlen Egy.
(VI. 174. - H. 110.)

Az Istenünkhöz nincs egyként minden közel:
gyerekkel játszik és szűzekkel könnyen el.
(IV. 42.)

Mit is kételkednél: csak Istentől eredj,
s mint választottjának örök az életed!
(II. 147.)

Hogy mekkorák vagyunk! Egy fölséges szeráf
takartan lép elé, ki minket pőrén lát!
(III. 203.)

Középpontom az Úr, ha önmagamba zárom.
Oldódjam fel Benne: s Ő körfalam és árkom.
(III. 148.)

Hogy Éva, Ádám mint -, csak légy erről csendbe,
ha nem hibáznak ők, megtetted volna te!
(V. 46.)

S mi lenné végül én? Templommá kell lennem,
de áldozattá és kővé, pappá egyben.
(I. 180. - H. 22.)

Az Isten végül hogy nevez el bennünket,
kiket Fiában már fiának is szeret?
Valld Istenednek Őt, de akkor lásd is be:
Bennünket bíz Ő is ilyképpen nevezne!
(VI. 15.)

Belső élet

Ami erény, az mind csak egyetlen gubanc,
ha egyet elkaptál, majd mindre rábukkansz!
(V.171. -H. 88.)

Egy rongyért tolvaját már féktelen szidod,
ki Istened egész világát szétlopod!
(V. 77. - H. 98.)

A vízek mind tiszták a forrásuknál még,
ki frisset, jót kíván, nyugodtan ott igyék!
(I. 119. - H. 20.)

Hát nőjj meg már, mert míg magad morzsányi vagy,
a törpét bámulod, hogy óriási nagy!
(VI. 213. - H. 111.)

Tipródhatsz mint csak bírsz, az égbe nem jutsz fel,
ha mennyé már lőbb magad itt nem leszel.
(V. 52.)

Bármikor beenged egébe Istened,
csupán csak rajtad áll: akard is üdvödet!
(V. 57. - H. 84.)

Az Istent, s mindenét fogadhatná szíved,
csak nyitnád rá, miként egy rózsa, kelyhedet.
(III. 87. - H. 58.)

Állj meg, mit futkosol, a menny benned ragyog,
akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod!
(I. 82.)

Nem mozdíthat meg más, magad vagy csak kerék,
úgy lenne békéd is, ha föl nem pörgetnéd.
(I. 37. - H. 9.)

Ember nem izgathat, s nem izgat Isten fel,
ha nem kínzod magad tárgyakkal, semmivel.
(II. 25.)

Nődd már ki önmagad, és minden teremtményt
s az Ő természete ojtódik majd beléd.
(II. 57.)

Az ember puszta szén, az Isten tűz és fény:
sötét vagy, hát, s hideg, míg nem vagy az ölén.
(IV. 133. - H. 89.)

Ha szókkal nem tudod tisztelni Istened,
némulj Előtte el, s megérti csöndedet.
(V. 137. - H. 87.)

Magáért nem esik, magának nap sem ég,
így másért vagy te is. Magad: ez nem elég!
(IV. 186.)

Ha lélek, szellem, test benned nem Istené,
a Krisztus-testben tag miképpen lehetnél?
(II. 121. - H. 41.)

Az Isten végtelen! Hogyan karoljad át?
Hisz megtanított rá minden parasztleányt!
(V. 308.)

Hívő, ha gyermek vagy, szívedből, teljesen,
tiéd lesz akkor már a földön, itt, a menny!
(I. 253.)

Ha istengyermek vagy, kik látni képesek,
Istenben látnak majd, s benned Istened!
(II. 3.)

A kör a pontban van, mint magban a gyümölcs,
a Lét mélyén az Úr, s ki ott kutatja: bölcs.
(IV. 158. - H. 71.)

Halálban nem hiszek. Óránként haljak bár,
de hisz mindannyiszor rám csak jobb élet vár.
(I. 30. - H. 17.)

A legdicsőbb halál, mi életet terem,
s a legdicsőbb élet halálból kél, serken.
(IV. 103. - H. 68.)

Vágyódsz az Úr után? Lennél a gyermeke?
De hisz már benned él: az egyik ötlete!
(V. 284.)

Az Úr magán kívül mást nem szeret soha:
Fiában ám lehetsz egy másik Önmaga!
(II. 45.)

Az Istenről harsog, kiált minden feléd,
s nem hallod, hogy szeresd? Számodra ez a vég!
(IV. 193.)

Ki lát, szeretni fog. Csak azt nésd, mi örök,
s mindjárt kedves lesz, minden egyéb fölött.
(VI. 220.)

Gyötörni téged Isten, s ember képtelen,
szamár, a vackaid neked a gyötrelem.
(II. 25.)

Már régen benned él, ember, mit csak kívánsz,
a baj, hogy mindezzel te semmit sem csinálsz.
(IV. 183.)

Csak ajtót nyiss, s betér a Lélek már hozzád,
s Atyád Fiával még: egymást együtt hozzák!
(I. 242.)

Az égi tájakért nem kapkod a világ.
Ha nem szemléli, hogy becsülje mit nem lát?
(VI. 219.)

Nem vagy még rendben, ha békét Istentől vársz.
Csak szolga, nem gyermek: magadra, s nem Rá vágysz.
(I. 58.)

Azért sírsz Istenhez, mert nem bízol Benne,
hagyd gondoskodni Őt, s ne hozzad szégyenbe!
(I. 56.)

Ki úgy hiszi: ott túl az életforrás várja,
előbb itt verje el szomját az izzadtsága.
(I. 158.)

 

Örökkévalóság

 

A napról, évről nem tud semmit az örök,
középpontját keresd te mindezek fölött.
(II. 65. - H. 39.)

A tengerben sem más egyetlen apró csepp,
az Istenben ki lesz Istennél kevesebb?
(VI. 173.)

Mi vagy, s mi nem vagy te, Örökkévalóság?
nem most, nem itt, semmi, amit mi tudhatnánk.
(II. 153.)

Mi mélyen mély a Úr? S a lángja meddig süt?
Hosszát mi adja ki? A szentek mind együtt!
(III. 214.)

Az Új-Jeruzsálem vagy Istenednek te,
csak Lelkéből eredj, és újjászületve.
(II. 152.)

Az égben jól vannak, külön tulajdon nincs,
mit bárki birtokol, mindenkié a kincs!
(I. 150.)

Légy szent, s az arcod mind a többin látható,
mert hisz belülről mind csak egyetlen való.
(V. 184.)

Amit a szentek itt sok gonddal értek el,
ingyen lesz mindenkié az üdvösségünkkel.
(V. 152.)

Lelkével csókol meg az Isten, mint Fiát,
hisz Krisztusában már a gyermekének lát.
(II. 93.)

A legnagyobb szent is úgy örvend rajtam majd,
amily mértékben én leszek boldog őrajt.
(V. 153.)

Gyerek, vagy Isten: egy. Ha gyermeknek hívtál,
az bennem Istenre, és Istenben rám áll!
(I. 255. - H. 13.)

A tűzben egy szikrát ki ismerhetne fel?
Ha Benne élek már, ki hív majd nevemmel?
(IV. 137. - H. 70.)

Ha önfiává lett a földön Istenünk,
elváltan Tőle már többé nem élhetünk.
(IV. 204.)

Ha egy az Isten, hogy lehetne mégis sok?
Ha Egyben eggyé lesz minden mindannyiok!
(V. 36.)

Ne gúnyolódj! Az Úr bíz képes mindenre,
s bár egy Istent nem is, sokat teremthetne!
(V. 35.)

Fel test a lélekbe! S te lélek Istenbe!
Így élhetnél Benne majd boldog-örökre!
(V. 88. - H. 99.)

S a végső lényeg:

Testvér, elég ennyi. Ha többet szeretnél,
légy lényeggé magad, légy írássá, képpé.
(VI. 263. - H. 112.)

 

1992

Fordította: Lénárd Ödön