Spirituális írások
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

ABBÉ PIERRE: ISTENEM... MIÉRT? - III.

abbe pierreJézus, az ember megváltója

Tanuljuk meg úgy olvasni a teremtés elbeszélését, mint egy mítoszt. A mítosz mást jelent, mit amit a szavak mondanak. Csak sejteti a lényeget. Ezért a Teremtés könyvének első fejezeteit ontológiai megközelítéssel kell olvasni: valami alapvető fontosságú dolgot mondanak el az emberről, de nincs semmi történeti jellegük.

 

Véleményem szerint e mitikus elbeszélés azt az üzenetet hordozza, hogy az emberi lény - minden emberi lény, nem csupán az első emberpár - arra hajlik, hogy visszautasítsa az isteni tekintélytől való függőséget. A maga ura akar lenni. 

 

A Biblia a mítosz nyelvén egy mély igazságot fejez ki: Az ember és Isten viszonyában több ízben törés történt. Az ember, mivel meg akar elégedni saját magával, elfordul az Atyától, és önmaga túsza lesz. Minden függőségtől megszabadul, már ami az Atyát illeti, ugyanakkor ezáltal önmaga rabjává válik. Önzésének, szenvedélyeinek, ösztöneinek rabjává lesz. Ily módon, miközben nem akar többé az Örökkévaló szolgája lenni, önmaga rabszolgájává vált.

 

Megtestesülése által Jézus felajánla azt a váltságdíjat, amit az ember követel azért, hogy ki tudjon szabadulni önmaga fogságából. Hiszen amikor önmagáról beszél, ezt mondja: "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másokat, és odaadja az életét váltságul a sokaságért." Egyes bibliafordításokban: "sokakért". Ez a fordítás nemcsak a szó szerinti szövegmagyarázat szempontjából hibás, hanem teológiai elhajlást is hordoz: Jézus nem azért jött, hogy üdvösséget hordozzon sokaknak, vagyis egy különleges népnek, hanem "a" sokaságnak, vagyis az egész emberiségnek. 

 

Egész életemben sokat elmélkedtem ennek a különös szónak a jelentésén: váltságdíj. Kinek kell kifizetni, ki követeli a váltságdíjat? 

 

A hagyományban Krisztus e titkozatos mondatának két nagy teológiai értelmezése van, ám szerintem egyik sem kielégítő.

 

Sokáig azt mondták, hogy a bűnös ember az ördög foglya. Amikor gyerek voltam, azt is mondták: ha ekkora rosszaságot csinálsz, az ördögé leszel, és a pokolba kerülsz. De hogy lehet elképzelni, hogy Isten Igéje az ördögnek adhassa magát? Hogyan lehet azt elgondolni, hogy a nagy Szeretet felkínálja magát a nagy Gonosznak? Ennek sincs semmi értelme. 

 

Egy másik teológiai irányzat azt mondja, hogy aki a váltságdíjat kéri, az maga Isten. Mivel az ember bűne megbántotta, csakis végtelen elégtétel érhet fel az elkövetett bűn nagyságával, ezért aztán egyedül maga Isten ajánlhatja fel a jóvátételt azzal, hogy megtestesül. Ez a magyarázat is megbotránkoztat: egyfajta szenvedéskultuszt eredményezett, mivel Krisztus engesztelő szenvedését hangsúlyozza. Minél többet szenvedett, annál inkább jóvátette az ember bűnét, és hozzájárult megváltásához. Ez iszonyú. 

 

Amikor hosszú ideig drogosok mellett éltem, eszembe jutott egy újabb magyarázat. A drogos ugyanis egyszerre hóhéra és áldozata önmagának. Ő a túsz, és ő a váltságot követelő. Ebből a megfigyelésből kiindulva arra jöttem rá, hogy ugyanez érvényes minden emberre. Miután kiszakadtunk valóságos isteni forrásunkból, önmagunk hóhérai lettünk. Kusza vágyaink, önzéseink rabszolgái vagyunk.

 

Azzal, hogy emberré lett, Krisztus eljött, hogy megszabadítson önmagunktól. Felkínálja annak lehetőségét, hogy visszatérjünk az isteni forráshoz. A bennünket megszabadító váltságdíjat nekünk magunknak fizeti ki, mindegyikünknek külön-külön. A keresztény hit azt jelenti, hogy tudjuk, Jézus visszaadta a lehetőséget, hogy igazán szeressünk. Hogy merjük kimondani: mi Atyánk.

 

Amikor kevéssel a halála előtt elmondtam ezeket a gondolatokat az úgynevezett eredeti bűnről és a váltságról Lubac bíborosnak, bátorított, és azt mondta, hogy Krisztus szavainak ez a magyarázata szerinte teljesen igaz, és rávilágít a lényegre.

 

Nem képzelem magam nagy teológusnak, de talán ez az elmélkedés sok hívő számára segíthet megérteni Jézus e rejtélyes szavait, tágabb értelemben pedig az üdvösség misztériumát. 

 

 

Jézus hiánya és jelenléte

 

Sokáig tűnődtem azon: "Miért nem maradt Jézus közöttünk? Miért nem tesz ma is csodákat? Miért nem tanít bennünket?" Micsoda mesés sikere lehetne mediatizált korunkban! Sokkal nagyobb, mint bármelyik, akár a legszentebb és legkarizmatikusabb pápának! De éppen ez az, a bálványozás veszélye - amely már II. János Pálnál is eléggé erősen fennállt - túlságosan megnőtt volna ezáltal. Krisztushoz fűződő kapcsolatunk nem lehetne meghitt és bensőséges: úgy tisztelnénk, mint egy bálványt. Mindnyájan látni akarnánk, megérinteni, általa meggyógyulni... Anélkül, hogy igazán meghallanánk és átelmélednénk szavait. Vagy pedig, épp ellenkezőleg, túlságosan felkavarna minket, és félnénk tőle. Ahhoz, hogy meghitt, bensőséges, szeretetteljes kapcsolatba lépjünk Jézussal - és általa Istennel -, be kell csukni a szemünket, és a szívünkkel kell látni. 

 

A feltámadott Krisztus minden bizonnyal ezért nem maradt velünk látható módon a földön. És kétezer évvel később ezért nem kényszeríti ránk magát látható és sugárzó csodákkal. Olyan ő, mint amikor Húsvét reggelének ködében megjelent a magdalai Máriának. Olyan, mint az emmauszi úton. Legközelebbi barátai és tanítványai sem ismerték fel, annyira belemerültek a maguk gobndjaiba és szomorúságába. Aztán egyszer csak kimond egy szót - "Mária" -, tesz egy mozdulatot - megtöri a kenyeret -, és szemünk felismeri őt.

 

Felajánlja magát nekünk, de nem találkozhatunk vele máshol, csak bensőnkben, a szív ráfigyelésében, csendes imádságban. Ma is szól és cselekszik minden keresztényben, aki az ő nyomában akar járni.

 

Valahányszor az élet által megtört férfiakkal vagy nőkkel találkozom, hallom, amint Jézus a nevükön szólítja őket, és megpróbálom a magam hangjával, tekintetével, kezével elmondani nekik, amit Jézus mond nagy-nagy szeretettel: "Paul", "Jacqueline", "Francois", "Natalie".

 

A kereszténység személyes találkozás valakivel. Nem más, mint a ma is tartó evangálium. 

 

 

Az Eukharisztia, a keresztény közösségek szíve

 

Jézus egy nagyon különleges módot talált arra, hogy rejtetten jelen legyen közöttünk: a kenyér és a bor átváltoztatásában, amelyek testévé és vérévé válnak a hívő számára.

 

Valamennyi közül az Eukharisztia a legigazibb szentség, Jézus testamentuma és valódi aktuális jelenléte egyszerre. Számomra érzékelhetően a legtöbbet mondja, és a legmélyebben érint.

 

Hiszen az Eukharisztia a hit szentsége. Hit nélkül nem más, mint egy jelentéktelen falat kenyér. Hittel - döntő jelentőségű. A keresztények körében többféle értelmezése van az Eukharisztiának. A katolikusok számára ez maga a valóságosan és titokzatosan jelenlévő Krisztus. Teológiailag Aquinói Szent Tamás nyomán átlényegülésről van szó. Ez azt jelenti, hogy a kenyér anyaga a pap szava által átalakul Jézus testévé. 

 

A másik oldalon a protestánsok többsége szimbólumnak, jelképnek teklinti az Eukharisztiát: a felmutatott kenyér nem Krisztus teste, hanem jelenlétének szimbóluma közöttünk. 

 

Én magam, mint a katolikusok és a protestánsok egy része is, köztes álláspontra helyezkedem. Nem törődöm az "átlényegüléssel", csak kizárólag a Jelenléttel. Hiszek abban, hogy, anélkül, hogy tudnám, hogyan, anélkül, hogy racionális magarázatot keresnék rá, Krisztus titokzatosan jelen van a megszentelt ostyában. Nem fontos, miképpen. 

 

Így az Eukharisztia olykor Jézus érzékelhető jelenlétét adja a híveknek. Gyakran éreztem ezt a kimondhatatlan gyengédséget, amikor órákon át imádkoztam a kihelyezett szentség előtt egy templomban. Ez a gyengédség sok szerzetes és szerzetesnő számára jelent nagy erőforrást. Emlékszem, amikor 1975-ben ellátogattam a saigoni Tu Duc nyomortelepre. A viskókban családok laktak, és néhány szerzetesnővér. Egy családanya a jelenlétemben azt kérdezte az egyik apácától: "Hogyan tudsz mindig mosolyogni, amikor nincs férjed, nincsenek gyerekeid?" És a nővér spontán módon így felelt: "Mert tudom, hogy Ő, akit szeretek, szeret." Jézusnak ez a szeretete, ez a gyengédsége a hívek számára különösen érzékelhető az Eukharisztiában. 

 

Talán az egyháznak nincs is másért értelme, mnint hogy fenntartsa az Eukharisztia jelenlétét. Ez a legfontosabb küldetése. Egymástól elszigetelt, búvó kis keresztény közösségek tartottak ki így évszázadokon át Ázsia egyes országaiban, pusztán az Eukharisztia jelenlétének köszönhetően.