Május 4-től a Jézus Szíve (Piusz) templomban az esti szentmisék 18:30-kor kezdődnek.
Képes hírek
Nyári tábrok 2023
Nyári táboraink 2023
Piusz templom
Templomunk
Szt_Moniika_kozosseg_ot_2020_09.jpg
Szent Mónika közösség
A hét idézete
Jézus, amikor eljött az Ő órája, az Atyához imádkozik. Imádsága – a leghosszabb imája, amit az evangélium ránk hagyott – átfogja a teremtés és az üdvösség egész rendjét, miként halálát és föltámadását is. Jézus órájának imája mindig az övé marad, miként a húsvétja is, mely – mivel „egyszer s mindenkorra” történt – jelenvaló marad Egyházának liturgiájában. /Katolikus Egyház Katekizmusa, 2746./
Címlap
Szent Mónika közösség találkozója
A járvány, a korlátok hosszú hónapokra elzárták a közösségünket az imaóráktól és a találkozásoktól. Ebben az évben elmaradtak az országos találkozók is.
Ezért különösen nagy öröm volt számunkra, hogy július 15-én
a bonyhádi Szent Mónika közösség meghívott bennünket a 10 éves évfordulójuk megünneplésére.
Szentségimádással kezdődött, melyet országos lelkivezetőnk, Kürtösi Krisztián bátaszéki plébános atya tartott, ő mutatta be a szentmisét is, Wigand István plébános atyával, Erb József atyával és Molnár Erik atyával együtt.
Mise után agapéval kedveskedtek nekünk a bonyhádi édesanyák.
Egy különös, élő közösséget ismertünk meg egészen közelről. Emlékezetes nap volt. Jó volt együtt lenni, találkozni, imádkozni, beszélgetni, örülni egymásnak.
Hálásan köszönjük a bonyhádi Szent Mónika közösségnek.
Ettől eltérő időpontra előzetes bejelentkezés szükséges.
A plébánia-hivatal a Jézus Szíve (Piusz) templom (7624 Pécs, Ifjúság útja 8.) sekrestyéjében (megközelíthető a templom főbejáratán keresztül, a főloltártól balra) az alábbiak szerint tart nyitva (helyben csak készpénzes fizetésre van mód)