Gyermek hitoktatás
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

SZENTJÁNOSBOGÁR TÁBOR

szentjanosbogarBeszámoló
A pécsi Jézus Szíve plébánia – Rácvárosi plébánia területéről az idei nyáron 9 gyermek vett részt, a Szentjánosbogár gyermek-kamasz táborban. A tábort június 26. - július 1. között szervezték az ország több helyszínén, a mi hittanos gyermekeink Pakson tölthettek egy élmény dús hetet.

 

Az ország több területéről érkeztek gyerekek, fiatalok, így új ismeretségek, barátságok szövődhettek. Pakson családoknál szállásolták el az ifjúságot, ahol szerető gondoskodással fogadták őket. A gyermekek korosztálytól függően csoportokba szerveződtek, ahol fiatal vezetők irányították a kis közösséget. Sok színes, vidám programot szerveztek számukra, játszottak, énekeltek, imádkoztak, szentmisén vettek részt.

L. K.  így számol be a táborról:

„Én úgy érzem nekem az idei tábor volt a legjobb. Nagyon jó csapatba kerültem, kedves emberekkel, és annál segítőkészebb csoportvezetőkkel. A szállásom kevésbé volt jó, mint én azt vártam, de annak nagyon örültem, hogy az egyik legjobb barátnőmmel lehettem, akit már régen láttam. Nagyon tetszett, hogy a sport versenynél a nagyok szurkoltak a kicsiknek, és ugyan ezt fordítva is. Az akadályverseny is nagyon tetszett, és hogy a csoportommal nagyon összetartottunk, végig énekeltük az utat és mindenki kivette a maga részét a feladatokban. A táborvezető és a tábori pap is nagyon kedves és segítőkész volt, bármi baj volt hozzájuk lehetett menni, mindenben segítettek. Voltak komolyabb beszélgetések, feladatok, amiben a többieket és kicsit saját magadat is jobban megismerhettük. Kedvenc részem az volt, amikor a csoportnak valamit elő kellett adnia közösen.  A búcsúest tetszett a legjobban, amikor énekeltünk játszottunk és tényleg jó hangulatot csináltunk. Bár a búcsú nehéz volt, de már alig várom, hogy jövőre is mehessek.”

Bátorítunk minden érdeklődőt, hogy a következő évben jelentkezzen erre a táborra, mert felejthetetlen lelki-, közösségi élményben lesz része, ahol különleges találkozásokban lehet része!

 Pécs 2016.

Kép a galériában

Legújabb képek (minden képért kattits: Plébániánk->Képgaléria)