Gyermek hitoktatás
Pius profil k
Jézus Szíve Plébánia Pécs

"Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok" /Mt 11,28/

Beszámoló a leendő elsőáldozóknak tartott lelki napról

Eucharistia2016. február 13-án a Jézus Szíve Plébánia és a Rácvárosi Plébánia leendő elsőáldozói és szüleik részére lelki napot, illetve szülői értekezletet tartottunk.
„Nagyon jól éreztem magam. Tetszett a kézműveskedés. A tánc is nagyon tetszett éneklés közben a szentmisén.” (Csille Dalma, 3. osztályos tanuló)

„A Lelki nap nagyon inspiráló volt. Tetszett a szervezettség. A tájékoztatás teljes körű volt, minden fontos információt megkaptunk az elsőáldozással kapcsolatban.” (Tímár Éva szülő)

A helyszín különleges volt. A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola frissen felújított, gyönyörű épületét kaptuk meg erre a célra. Az épület összes szintjét birtokba vehettük egész délelőttre.

A megnyitón, dr. Kvanduk Frigyes atya, szívhez szólóan köszöntötte a résztvevőket, és szavaival megteremtette a hangulatot, amelyben a közös munkánk még eredményesebbé válhatott.

Ötvenkét gyereknek, négy csoportban szerveztünk programot. Két csoport az első turnusban tudhatta meg, hogy vajon sikerül-e megszereznie a Mennyország kulcsát, azaz a Tízparancsolatot elég jól ismerik-e már. A másik két csoport ez alatt az imádságról tanult, saját maga fogalmazta meg mindenki a hálaadó és kérő imáját, ami az itt elkészített imadobozába került. Az imadobozok gyönyörű díszítést kaptak, és otthon továbbra is gyűjthető beléjük a gyermek és az egész család imaszándékai. 

Közben a szülők részére Krivicz Gergő és Battonyai János atya, diavetítésben ismertették a Bűnbocsánat szentségéről és az Oltáriszentségről a legfontosabb tudnivalókat, hogy a szülők tisztában legyenek mi fog történni gyermekükkel, miben, hogyan tudnának segíteni nekik a felkészülésben. 

Ez után a rövid szünetben cseréltek helyet a gyermekek csoportjai, és akik eddig a Mennyország kulcsát keresték, imadobozt készítettek valamint imádkoztak, és fordítva. A szülők a szünet után szülői értekezleten vehettek részt. Külön teremben vártuk a Rácvárosi, és külön a Piusz templomhoz tartozó szülőket. Szó volt a felkészülésről, az elsőáldozás technikai kérdéseiről – pl.: ruha, fotó, - és a szülők is feltehették kérdéseiket.

A második blokkot hosszabb szünet zárta, amelyen a szentmisére készültünk közösen. A gyerekek közül vállalták többen a szolgálatokat. Ők ministráltak, olvasmányt és hívek könyörgését olvasták, részt vettek a zenekar mellett az énekkarban. 

A szentmise elején János atya megáldotta az imadobozokat, majd a prédikáció után a gyermekek fogadalmat tettek, hogy teljes szívvel fognak készülni az Elsőáldozásukra.

A szentmise végén közösen énekeltünk egy „mutogatós” éneket, melyben mindenki átélhette a közös ima, és a közös dicsőítés páratlan hangulatát! 

Köszönjük a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolának nemcsak azt, hogy a rendelkezésünkre bocsátották

az épületet, hanem hogy a háttérből is segítették munkánkat. A termek berendezése, a ruhatár kezelése és a regisztrációnál nyújtott segítség mellett mé egy keresztény könyvvásárral is hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez.

Köszönjük a Pius Band tagjainak is, hogy eljöttek nekünk zenéjükkel és énekükkel még szebbé varázsolni ezt az alkalmat!

 

Képek a galériában

 

Várdainé Kiss Krisztina

hitoktató

 

 

Legújabb képek (minden képért kattits: Plébániánk->Képgaléria)